Gyógynövényes Workshop

Gyógynövényes Workshop

A Székelykeresztúri Unitárius Egyházközség, a Lavanda Montana Transylvania valamint az Erdélyi Ifjúsági Egyesület szervezésében immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre gyógynövényes workshopunk.
A műhelyfoglalkozás témája a böjti időszakhoz kapcsolódik. Ennek kapcsán egy csésze tea mellett, beszélgetéssel elevenítjük fel a húsvétot megelőző negyven nap hagyományos étkezési szokásait és ételeit.
Mindemellett egy igazán egyedi lehetőségre is alkalmunk nyílik. Három törökországi önkéntes egy bemutatóval hozza számunkra közelebb a keleti kultúrát és a török gasztronómiát, főkét a fűszerek világát. Megismerkedhetünk továbbá az iszlám hivők napkeltétől napnyugáig tartó böjti ünnepével, a ramadánnal is.
A beszélgetés mellett kis kóstolót kapunk néhány török finomságból.
Mindezek után a gyakorlatban is lehetőségünk nyílik elsajátítani egy egyszerű török csemege receptjét.
Az előző alkalomhoz hasonlóan pedig, ezúttal is kipróbálhatjuk, hogy miként készíthetünk gyógynövényes fürdőgolyót házilag, gyorsan és egyszerűen.

Mindemellett az esemény ideje alatt az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei gyermekfoglalkozással készülnek a legkisebbeknek.

Az eseményen való részvétel ingyenes.

Mindenkit, kicsiket és nagyokat is sok szeretettel várunk!

Időpont: 2017. március 30. 18 óra
Helyszín: Székelykeresztúr, Barátság Gyülekezeti ház

We are pleased to announce the third edition of herbalism workshop, which is contributed by the Unitarian Church of Székelyeresztúr, the Lavanda Montana Transylvania and the Youth Assosiation from Transylvania.
According to the season the topic of the next workshop is fasting. During the workshop the participants are welcomed to enjoy a cup of tea, to talk about our traditional meal and eating habits of the 40 days before Easter.
At this time we are offering a special occasion to meet the turkish culture. Three of our volunteers from Turkey are going to present some elements of the turkish gastronomy, especially of the most common used spices.
Next to the conversation we will also have the chance to taste a little bit of eastern confections.
After these we are going to learn how to prepare an easy turkish confectioun at home, in an easy way.
Next to these we will also have the chance to learn how to prepare our homemade, herbal bath-ball in an easy way.
During the event the volunteers of the Youth Association from Transylvania are going to preapering some children acivity for the smallest guests.

Participation in the Event is free.

Everyone is welcomed!

Vissza

Közelgő események